Patricia Highsmith: Mélyvíz_spoileres értékelés

A márciusi közös olvasmányunk a könyvklubban a címben szereplő regény volt, mely a pszichológiai thriller műfajában íródott. A történetben egy házaspár életét követhetjük nyomon, ahol a nő igencsak csapodár, rendszeresen férfiakat szed fel, és a férjével közös otthonukba, valamint baráti összejövetelekre is magával viszi. A férj a kisvárosban közkedvelt alak, egy nyomdája van, illetve sok barátja, akik kiállnak mellette.

A könyv szinte végig kellemetlen feszültségben tartott, a tehetetlen düh, amit a férj érezhetett az asszonnyal szemben, aki nem törődött a családjával és a környezetével, csak saját magával foglalkozott, és nagyvilági életet élt mindenféle férfival, akikkel tiszavirág életű kapcsolatban állt. Majd ha ezek az udvarlók leléptek, bezárkózott, ellenségesebbé vált és gorombán beszélt a saját lányával is, a férjről nem is beszélve. A könyvben végig az italozásaikról, partijaikról esett szó. Vic, a férj, a felesége efféle kicsapongásait és hóbortjait egyre nehezebben viselte, míg egy bulin a legújabb szemtelen udvarlót a barátjuk medencéjébe fojtotta. Itt következett egy újabb adag feszültség, ugyanis semmiféle bűntudata nem volt, úgy játszotta a lapjait, hogy soha nem derült rá fény, hogy köze lenne az esethez. Melinda, a feleség, pedig teljesen összetört, a férjétől elhidegült, megvádolta a gyilkossággal, még magánnyomozót is felbérelt (a férje pénzéből), hogy lebuktassa az urát, de az rájött a cselszövésre, és megszüntette a magánnyomozó megbízatását. Ezt követően érkezett az életükbe egy újabb férfi, aki már olyan messzire merészkedett, hogy a válás is felmerült és el akarta vinni Melindát magával Mexikóba, hogy majd feleségül vegye. Ez Vicnek az utolsó cseppet jelentette abban a bizonyos pohárban, és ezt az udvarlót is eltüntette a színről. Elvitte egy régi bányához, majd ott kövekkel megdobta a férfit, aki a mélybe zuhant. Vic utánament, és köveket rejtett a ruhája alá, hogy azok a mélybe húzzák a holttestet. A férjnek ezek után sem volt semmiféle bűntudata, azonban mivel a feleség még mindig nem állt le a gyanúsítgatásokkal, és egy ismerősük segítségével tőrbe próbálták csalni Vicet, akinél belelt a pohár, és megfojtotta Melindát. A könyv legvégén Vic letartóztatása pillanatában megszólaló gondolatait olvashatjuk, aki végre szabadnak és egyben üresnek is érezte magát, és megkönnyebbült.

Sokat olvashatunk a párkapcsolati erőszakok formáiról, és ugyan végig a férfiről hittem azt, hogy ő a pszichopata, a nő is ugyanolyan sáros volt. A férjét soha nem vette emberszámba, neki csak az udvarlói voltak fontosak, Vicet számtalanszor megszégyenítette a barátai előtt és vicc tárgyává tette, melyet a férfi becsülete nem bírt elviselni egy idő után. Hiába próbált beszélni a nővel, az hajthatatlan volt, míg végül ez lett belőle. Vajon a való életben hány ilyen eset lehet?

A történetet tekintve még mindig zaklatott  vagyok, mikor ezt írom, viszont néhány szó az írásmódról. Szerintem helyenként kicsit unalmas volt a sztori, sok részletbe belefeledkezett az író, melyek teljesen szükségtelenek voltak és itt el is kalandozott a figyelmem. Ugyanakkor, a főszereplőket nagyon jól szemléltette, a nő kiállhatatlanságát kifejezetten. Összességében 4 csillagot adnék rá. ⭐⭐⭐⭐

Milly Johnson: A pompás Mrs. Mayhew_spoileres értékelés

 A februári közös könyvünk a könyvklubbal a címben is említett regény, mely a Sunday Times bestsellere címkével van ellátva, és egy könnyed romantikus történetet ígér nekünk a Pioneer kiadó. Nos, ezt meg is kaptuk. Nagyon olvasmányos, a lelket kevésbé megviselő történetet tartalmaz, melyet a zsúfolt hétköznapokban bármikor elővehetünk és olvashatunk. A történet a címben is szereplő Sophie Mayhew-ről szól, aki egy politikus feleségeként éli mindennapjait főként a nyilvánosság előtt. Ők ketten remekül kiegészítik egymást a munkában, a magánéletben viszont ennek az ellenkezőjét látjuk. John Mayhew egy sikeres, gátlástalan, célratörő politikus, aki azért, hogy vezetői posztba juthasson, bármire képes. Modora többnyire megnyerő, könnyen megtalálja az emberekkel a közös hangot, és kiváló kommunikációs tanácsadója ebben sokat segít neki.

A történet elején csak John szűrőjén keresztül látjuk Sophie-t, aki egy rideg, elérhetetlennek tűnő nő benyomását kelti, aki mindig a legjobbkor tud férje segítségére sietni, mikor annak épp nem jut jó válasz az eszébe a választói által feltett kérdésekre. Ez a rész kifejezetten frusztrált és lassan is haladtam vele, mert a nő személyiségét nem fedték még fel, így nem értettem, mitől is lesz ő olyan pompás a cím szerint. Aztán felbukkant a megcsalás, mint téma, illetve a vetélés, és ezek rendkívül érzéketlen kezelése, a gyász tagadása és az intimitás teljes hiánya, mely már Sophie-nak is sok volt, és egy sajtótájékoztató során, mikor épp hites urát kellett volna felmentenie a félrelépés bűne alól, mondván férfi alantas ösztönökkel és vágyakkal, melyeket otthon a rideg feleségével nem tudott kiélni és megvalósítani, ezért varrta le az első szembejövő nőt. Majd mikor a feleség kikelt magából, és a kamerák és mikrofonok tömege előtt a férjét végre a megfelelő szavakkal illette, a család reakciója erre az volt, hogy Sophie megbolondult és a zárt osztályra kell küldeni (mert nem azt mondta, amit a kommunikációs tanácsadó, Len kért tőle, sőt, meg sem kérdezték a hogyléte felől a házasságtörés kapcsán). Ez volt az a pont, amikor Sophie a régi iskolájának környékére költözött, ahol nagyon befogadóak voltak vele és barátságosak, ez igazán szívet melengető rész volt, ármánykodás és negativitás nélkül, melyet az írónő szerintem tökéletesen végzett, és nem csapott át a sztori egy szappanoperává. Sophie végül néhány hét elvonulás után visszamegy a férjéhez, megpróbálják újrakezdeni, de sajnos ez nem megy, így elválnak a mű végére, és Sophie a pihenése során megismert új "családjához" költözik, ahol egy lelkészbe beleszeretett, akinek van egy kisfia és a férfinek egy nővére, akik vicces pillanatokat okoztak olvasás során. 

Összességében egy szép, könnyen emészthető, hullámvölgyektől nagyjából mentes könyvet kaptam, happy enddel, és bár nehezen kezdtem neki az olvasásnak, nagyon örülök, hogy sikerült befejeznem. Nekem ez 4,5/5 csillagos volt, ajánlom olvasási válság idejére (azt hiszem, nekem épp az van/volt), illetve a húzósabb időszakokra, amikor nagyon mély lélegzetvételű könyvbe nem szívesen kezd az ember. ⭐⭐⭐⭐

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van értékelés_spoileres

A decemberi olvasmány az Eleanor Oliphant köszöni, jól van című regény volt, mely sokszor számomra tragikomédiának tűnt, igazából pedig egy nő életéről szól, az ő megpróbáltatásairól és személyiségfejlődéséről. Eleanor adminisztrátorként dolgozik egy cégnél, ahol nem keres különösebben jól, a kollégákkal semmilyen kapcsolata sincs, inkább kinevetik sokszor, ő a furcsa a többiek között. Sajátos világnézete és humora van, melyre a könyv elején kicsit nehéz volt felkapaszkodni, de aztán teljes mértékben magával rántott. Eleanor magányosan él, csak egy virága van még gyerekkorából, ez tartja benne a lelket sokszor, hogy felkeljen és elvégezze a feladatait és meglocsolja és gondozza a növényét. Az édesanyja börtönben van, onnan telefonál minden szerdán, és minősíthetetlen stílusban beszél a lányával, az önbecsülését teljesen eltiporja és megalázza, amit fájdalmas volt még olvasni is. Ebbe a szürkeségbe érkezik egyik napon egy sajnálatos baleset, amikor egy idős férfi elesik és elájul az utcán. Eleanorral Raymond is kisétál aznap a cégtől, és egyszerre veszik észre az öreget, amint rosszul lesz. A férfi egyből rohanna oda, de a főhősünket teljesen hidegen hagyja a dolog, részegnek nézi és azt gondolja, majd kipiheni és megtanulja az öreg, hogy legközelebb ne igyon annyit. Nyilván kiderül, hogy nem részeg, a fejét nagyon beverte, hívják a mentőt, és innen indul Eleanor nagy kalandja igazából, ahol egyre több társasági eseményre hivatalos, meghívják partikra, kimutatják felé a törődésüket és szeretetüket, amit ő szerencsére jól fogad és értékel, és rájön, hogy így is lehet élni.

A könyvben nagyon sok pozitív karaktert ismerünk meg, visszanyerheti az olvasó a világba vetett hitét ezáltal, hogy nem mindenhol csak a rosszindulat és keserűség várja, hanem a szépség is itt van még valahol, csak rejtve és nagyon kevesekben. A szereplők fejlődése példaértékű, ahogy segíti Eleanort Raymond, az valami csoda. Ennek előzménye, hogy Eleanor egy zenészbe beleszeret, elképzeli a közös jövőjüket, hogy ő hozhatja meg számára azt a vágyott jövőt, amiről álmodozik, ő a siker kulcsa, majd egy hatalmas csalódás után napokig részegen fekszik a lakásán, végül Raymond talál rá, és rábeszéli, hogy menjen el terápiára, mert ez így nincs rendjén. Ami a valóságban viszont igen ritkán történik meg, Eleanor elmegy, és valóban kezeléseken vesz részt, méghozzá igen sikeresen, a terapeutával szépen rétegenként fejtik fel a benne elnyomott múltat, amik szinte rákövültek a lelkére és kínozzák őt, nem hagyják szabadulni. Ez a kép is igazán valósághű volt és igen motiváló lehet azoknak, akik olvassák ezt a könyvet és vagy ők vagy a hozzátartozójuk/barátjuk van hasonló cipőben.

Összességében kiváló olvasmány, nagyon szerethető főhőssel, akinek borzalmas múltja van, de a támogató, akiket maga mellé kap, mindenért kárpótolják és igazi támaszai a felépülése során. A nyelvezete és szóhasználata rendben volt, bár sok volt a közbeékelt francia kifejezés, amivel semmit nem tudtam kezdeni, de a szöveg értelmezését ez nem nehezítette. Mindent átgondolva és összevetve 5 csillagos olvasás volt. ⭐⭐⭐⭐⭐

Maria Nikolai: A csokoládévilla_spoileres

A novemberi közös olvasásunk A csokoládévilla volt, mely egy családregénynek is elmenne, bár nagy generációs történeteket nem látunk. A történet főhőse Judith, aki a csokoládégyáros lánya, elit családból származik. Stuttgartban vagyunk az 1900-as évek elején. Az író gyönyörűen szemlélteti az alsóbb társadalmi osztályba tartozók és az előkelők közötti hatalmas szakadékot, utóbbiak mindenhatóságát és feddhetetlenségét, akik anyagi érdekekből bármit képesek megtenni, míg a szegényebbek nélkülöznek és egy rossz szó miatt is már börtönbe küldhetik őket.

A Rothmann család híres a fenséges bonbonjaikról, gyárukban nők is munkát kapnak, és Judith is tevékenyen kiveszi a részét az újdonságok kereséséből, mindenféle kombinációkkal kísérletezik, az olvasó nyála összefut a szájában és szinte érezteti a csokoládék illatát a róluk szóló leírás. A családnak, mint abban a korban minden tehetősebb háztartásnak, vannak cselédei, személyzete, akik mindig rendelkezésre állnak. Judith iker öccseivel, a két megátalkodottan rossz és csínytevő Antonnal és Karllal él, valamint édesapjával, aki mielőbb szeretné Judithot férjhez adni és ezzel megalapozni lánya és - mint később kiderül - a gyár jövőjét. Az édesanya a könyv szerint gyenge idegrendszere miatt elvonult, és egy külföldi intézményben keresi önmagát és igyekszik meggyógyulni. Szülés utáni depresszióban is szenvedhetett, valamint a kényszerházasság miatt sosem tapasztalta meg a szerelmet, így az életét színtelennek, fakónak, értelmetlennek látja, melytől nagyon szenved. Megismerjük Victor Reinbergert is, aki egy katonacsaládból származik, apja rákényszerítette, hogy kövesse a családi példát, így ő is részt vett a kiképzésen, majd egy szerencsétlen esemény során párbajra kényszerült, ahol az ellenfelét legyőzte, megsebezte, majd a nem megfelelő orvosi ellátás miatt a sebfertőzésbe belehalt. Így börtönbüntetésre ítélték, ahonnan a könyv elején szabadul, és Stuttgartba viszi az útja, a lehető legmesszebb Berlintől, ahol az apja és az addigi élete volt. A sors úgy hozta, hogy a csokoládégyárban kezdett dolgozni, miután az ikreket épp egy újabb csínytevésen érte, majd hazafelé tartva a gyerekeket megmentette egy száguldó lovaskocsitól. Sajnos nem volt szerencséje mindkét fiúnak, egyiküknek eltörött a lába, így amilyen gyorsan csak lehetett, Victor hazavitte őket és Rothman úrral megegyezve, a gyárban kezdett dolgozni. Így találkozott Judith-tal, és innen indul az ő történetük.

A könyvben élesben is megtapasztalhatjuk, hogy milyen egy kényszerházasság, egy, abban a korban nem várt, házasságon kívül fogant és született gyermek, hogy azoknak a nőknek, akik szegények voltak és nem tudtak gondoskodni magukról és a gyermekükről, milyen hányattatott sors jutott csupán, Hennie nővér áldozatos munkája, aki igyekezett felhívni erre a rétegre a figyelmet és gondoskodott róluk. A cselszövések, a kor függőségei, melyek nem kímélték a gazdag gyerekeket sem, hogyan hatottak az ők és családjuk életére... 

Remek nyelvezettel, olvasmányosan és kellemes szóhasználattal dolgozott a szerző, mely a korabeli emberek, ruhák, helyszínek, foglalkozások, kapcsolati viszonyok és jól kidolgozott szereplők segítségével visszarepített minket 120 évvel ezelőttre. A hosszú terjedelme ellenére gyorsan haladtam vele és miután belerázódtam a történetbe, alig tudtam letenni. Összességében 4,5 csillagot adnék neki. ⭐⭐⭐⭐

T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél_ajánló

Az október havi közös könyv a Ház az égszínkék tengernél című mű volt. A történet egy árvaházról szól, ami szinte a világ végén található, egy csinos kis házban. Azonban ez nem a szokásos értelemben vett árvaház, ide a különleges elbánást igénylő gyerekeket helyezték el. A főszereplőnk, Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa, aki a szürke hétköznapokban él, és ezen nem szándékozik változtatni. Házsártos szomszédja és kiállhatatlan macskája színesíti az életét, a munkahelyén a szokásos feladatok várják, illetve ő hivatott ellenőrizni az árvaházakat, biztosítva a hivatalt a rendes működésükről. Egyik napon azonban új megbizatást kap, miszerint el kell utaznia a Marsyas-szigeteki árvaházba, ahol különleges gyerekek laknak, azonban az aktáik titkosítva van, és a pontosabb információkat addig nem is tudja meg, míg vonatra nem száll, és el nem kezdi olvasni az aktákat, azonban ekkor meghűl benne a vér is.

A regény számomra izgalmas volt, szívet melengető történet, melynél sokszor felnevettem, megmosolyogtam vagy megkönnyeztem a történteket. Hangot kap az LMBTQ szál is, ugyanis az árvaház vezetője, Arthur Parnassus, egy igazán szimpatikus és karizmatikus férfi képét ölti, aki gyorsan belelát Linusba is, és egy kiváló összhang alakul ki kettejük között. Valahogy úgy képzelném az árvaházakat a valóságban, hogyha ilyen nevelők lennének, akkor nem lenne probléma. Mindenki egyéniségének megfelelő foglalkozást találtak a gyerekeknek, tanítják is őket és gondoskodnak róluk, megtanítják nekik uralni az erejüket, mely sokszor igen kemény feladat. Ahogy a könyv hátulján olvasható ajánlásból is kitűnik, és talán a legnagyobb tanulsága ez lehet a történetnek, hogy az előítéleteink mennyire félre tudnak vinni minket, melyeket sokszor első találkozás során vagy híresztelésekből alkotunk, és sokszor, például ebben az esetben is, ez mennyire távol áll a valóságtól.

Összefoglalva, kiváló történet, remekül olvasható nyelvezet, lélekfoltozó mozzanatok. Erre mind nagy szükség van a mai világban, én egy modern mesének fogtam fel az egészet, annyira szürreálisnak tűnt nem csupán a szereplők sora, de az érzelemvilága is. Csodálatos volt olvasni, az író második könyvét is beszereztem már, és hamarosan sort is kerítek rá szerintem. A borítója maga a vidámság, remek színekkel operált a tervező. Szeretettel ajánlom mindenkinek, nekem 5/5 csillagos olvasás volt. ⭐⭐⭐⭐⭐

Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton_értékelés

A havi közös olvasásunk a Mini-könyvklubbal egy retro krimi volt, mely a Balatonon, egy úttörőtáborban történt bűncselekményt dolgoz fel. A történet főszereplője Laura és Máté, akik együtt nyomoznak az ügyben, és egymást kiegészítve göngyölítik fel a szálakat. Laura végzős orvostanhallgató, akinek az édesapja híres nyomozó volt, és a nyomdokaiba szeretne lépni mint pszichiáter, aki a rendőrségnek elkövetői profilokat készít, melynek a történet idejében nagy híre van Amerikában, itthon viszont erről igen keveset tudnak. Máté nyomozó, aki családja révén befolyásos kapcsolatokkal is bír, és igen jó esze és szeme van a bűntények megoldásához, kiválóan vezeti a nyomozást.

A történet 300 oldalnyi, tömény izgalom, letehetetlen olvasmány, a helyleírások nagyszerűek, a szereplőket magam elé tudtam képzelni teljesen, a bemutatásuk kifogástalan, a nyelvezet könnyen érthetővé és jól olvashatóvá teszi a regényt. A krimi szerelmeseinek kötelező, Agatha Christie stílusára hajazott nekem, olyan gyanúsítottakkal és lehetséges elkövetőkkel, akikre szinte nem is gondoltunk, vagy csak éppen annyira mártotta be az író őket, hogy a fejünkben motoszkáljon a gondolat, de inkább spekuláció formájában, mintsem meggyőződésből.

Spoiler: A történet azzal kezdődik, hogy egy francia cserediák eltűnik a tihanyi hajókirándulás alkalmával. A kellemetlenség abban áll, hogy az 1978-ban játszódó cselekménykor igen nagy dolog, ha egy nyugati országból származó diák hazánkba érkezik. Ebben az esetben ez méginkább igaz, ugyanis egy befolyásos francia politikus az édesapja, az édesanyja pedig német származású, mely konspirációkra adhat okot az elkövetés okát illetően. Időközben pedig Laura barátnője, akivel a nyaralása során ismerkedett meg, Kozák Edit, szintén bűncselekmény áldotata lesz, őt megfojtották és kivájták a szemét, mindez alatt pedig még életben volt. Majd a holttestet beállították a partra úgy, hogy a víz felé forduljon, ülő pozícióban. Kezdetben a két esetet kapcsolatba hozták, majd alapos nyomozást és Laura kiváló elkövetőről alkotott profilja segítségével megtalálták a francia lány fogvatartóját. Edit halála ügyében pedig a nyomozás szintén nagyon izgalmas volt, és rengeteg tanút kikérdezve jutottak el végül a gyilkoshoz, aki hirtelen felindulásból követte el a szörnyű tettét, azonban a felelősségre vonást már nem érhette meg, ugyanis időközben végzett magával.

Összességében kiváló olvasás volt, remek kikapcsolódást nyújtott, és mindenkinek ajánlom, aki ismerkedni szeretne a krimi műfajával, vagy éppen szereti azt. Nekem ez egy öt csillagos olvasás volt. ⭐⭐⭐⭐⭐

Szűcs Péter: Dharma_értékelés

A Mini-könyvklub minden 4. hónapban saját, választott regény elolvasását tűzi ki célul a tagoknak. Az én választott könyvem a Dharma volt, melyet a könyvklub vezetője, Vegazus ajánlott korábban. Olvastunk együtt családregényt már, és mivel az nagyon megtetszett, így ezt is nagy lendülettel kezdtem el, és abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt... A könyv 3 fő fejezetre van osztva, időben haladunk előre, kezdve a legrégebbi eseménytől. A helyszínleírások kifogástalanok, a szereplőket alaposan megismerjük, teljesen átszellemül az olvasó a könyv forgatása közben. A borítón D. Tóth Kriszta véleményét lehet olvasni, mellyel teljes mértékben egyetértek, mely szerint a regény teljesen magával rántja az olvasóját, és időutazunk a segítségével abba a történelmi időbe, amikor a cselekmény zajlik.

A kedvenc részem az első fejezet volt, ahol Kamuti István történetét ismerjük meg, az ő 1956-os viszontagságait, szerelmi életét, amely egy külön kisregényt érdemelne. Aztán következett Tamás és Andrea története, mely szintén nagyon érdekes volt és tanulságos, egy tiniszerelemből induló kapcsolat mennyi buktatót rejt magában... Végül pedig kettejük lánya, Léna történetét olvashattuk, ami nekem már túl spirituális volt, ugyanakkor nagyon szép történetvezetést és helyleírást láttunk, igazi nagy bölcsességekkel, olyan csavarokkal a történetben, melyek nekem már kicsit túlzóak voltak.

Mindent összevetve kiváló olvasmány, rekord gyorsasággal pörgettem a lapokat, olyan volt, mintha egy dokumentumfilmet néznék, a nyelvezete és a szóhasználata könnyeddé tette az olvasást és értelmezést, és számomra sallangmentes volt, felesleges leírásokat és gondolatokat mellőzött. Számomra 5 csillagos olvasás, mindenkinek ajánlom, aki szereti a családregényeket és/vagy életrajzi témájú műveket. ⭐⭐⭐⭐⭐

A torony őre - értékelés

A havi közös könyv a Mini-könyvlubban Emma Stonextől A torony őre című mű volt, mely bizonyos fokig valós eseményeken alapul, igen érdekes témafelvetéssel. Három toronyőrről szól, akik közül Arthur volt a rangidős. Bill a segédje és Vince a legifjabb közülük és a legtapasztalatlanabb. Az ő feleségeiket is megismerhettük, viszonyukat, magánéletüket, a férjek munkájához való hozzáállásukat, mely viszontagságos volt majdnem minden szereplő esetén. A toronyőrök szerették a munkájukat, ott élhették csak az igazi életüket s engedhettek teret az igazi énjüknek, míg a feleségek ezt úgy érezték, hogy a torony elveszi tőlük a szeretett társukat. A történet nagyrészt ennek az ellentmondásnak a leírására törekedett, majd belevegyült egy fantazmagória is, mely a végkifejletet adta. De mi is volt maga a sztori. A három toronyőr egyszer, a váltás megérkezésének napján nyomtalanul eltűnt. Az ajtó belülről volt bezárva, az étkezőben két főre terítettek és az órák háromnegyed 9-kor megálltak. A Trident House, mely a világítótornyokat üzemeltette, halottnak nyilvánította a három férfit, és nem tett erőfeszítéseket arra, hogy megkeresse őket vagy bármiféle ésszerű magyarázattal szolgáljanak, csupán Vince-re kenték az egészet büntetett előélete miatt.

A történetmesélés tetszett, mindig tartogatott izgalmakat, a fejezetek utolsó mondataiban voltak elrejtve a lényeges tartalmi információk, ezzel pedig az érdeklődést sikerült fenntartania, mint egy jó sorozatnak, melynek az utolsó pár percében olyan történik, ami miatt egyszerűen nem lehet abbahagyni a nézését. Izgalmas kikapcsolódást nyújtott, szinte minden szereplő egész életét megismertük, és fontos tanulságnak gondolom a könyv végén néhányszor elhangzó mondatot, hogy a dolgokat jobban meg kell vizsgálni, mert más szemszög is lehetséges, más igazság is lehet és nem szabad elsőre ítélni.

Összességében a könyv remek nyári olvasmány volt, felüdülés a nagy melegben, és sikerült együtt gondolkoznom a könyvvel azon, hogy mi is történt a három férfivel. Ugyanakkor, a befejezés megnyugvást adott, és örültem neki, hogy nem vitték át túlzottan a természetfelettibe, az egyik szereplő haláláról nem olvastam, és mindvégig bíztam benne, hogy ha valaha elő is kerül, gyorsan megszabadulunk tőle. Az értékelésem 5 csillag, bátran ajánlom másoknak is, akik gyenge krimit, de egy csepp realitással rendelkező művet és élettörténetet szeretnek olvasni. ⭐⭐⭐⭐⭐

Nacukava Szószuke: Rintaró és a könyvek útvesztője értékelés

A mini könyvklub júniusi közös olvasmánya Rintaró és a könyvek útvesztője című kötet volt, mely korábban a népszerű NIOK kihívásban is havi közös könyv volt. Ekkor figyeltem fel rá, ugyanakkor a felkapottsága miatt magamtól nem szerettem volna elolvasni, így kapóra jött a könyvklub.

A rövid terjedelme ellenére rendkívül lassan haladtam vele, a pár fejezet mindegyike 50 oldalas, mely nekem, aki nem szeret egy fejezetet félbeszakítani, kínszenvedés volt, sokszor újra kellett olvasnom bekezdéseket, mondatokat, mert annyira elkalandoztam közben. A sztorija érdekes, egy antikváriumban játszódik, ahol különféle feladatokat kell megoldania a főszereplőnek, Rintarónak, akinek a nagyapja meghalt a könyv elején. Az útvesztők nagyon filozofikusak voltak számomra, helyenként túl klisés, közhelyes, de a könyv mondanivalója egyértelműen az volt, hogy az olvasást népszerűsítse és fontosságát hangsúlyozza, emellett pedig a másokkal való törődés és odafigyelés az üzenete az olvasó számára.

Valószínűleg a sok elkalandozás miatt, de a történetet sem tudtam megfelelően követni és bevonódni, csak sodródtam, a fejezetek vége pedig teljesen kiszámítható volt, nem volt benne csavar. Örülök, hogy sikerült időre elolvasnom, és túl vagyok rajta, mérhetetlen fáradtságot okozott, kikapcsolódni és szórakozni nem tudtam általa, így összességében 2,5 csillagot kap ez a könyv.⭐⭐

A bűnevő_spoileres

A május havi közös könyv Megan Campisi: A bűnevő című regénye volt, mely visszarepít minket a 16. századi Angliába, ahol megismerjük May-t, egy szegény családból származó lányt, aki a történet elején kenyeret lopott, mely miatt egy időre zárkába kerül, míg meghozzák az ítéletet: bűnevő lesz. A történet szerint a bűnevő nem beszélhet, és nem érhet másokhoz, és másoknak szerencsétlenséget okoz, ha kapcsolatba lépnek vele, így egyik pillanatról a másikra lesz a társadalom számkivetettje. Az ő szerepe fontos, a hit szerint a bűnevő az, aki a haldoklókat megszabadítja a bűneiktől, így ők a Teremtőhöz kerülnek, míg a bűnösök Évához, mely itt a poklot szimbolizálja az eredendő bűn elkövetésével, aki megtagadta a neki nyújtott jóságot. Először egy tapasztalt bűnevő mellé kerül, aki mellett tanulhat, azonban egy cselszövés következményeként a bűnevő meghal, és May egyedül marad.

A lassú folyású, helyenként megbotránkoztató és néhol hirtelen pörgős cselekmény igen megosztó tud lenni az olvasónak, az emészthetősége is nehézkessé válik. A történet vége kissé összecsapott, számomra túl sok szereplőt vonultatott fel, volt, amelyikről hosszú oldalakon keresztül nem is esett szó, így nem tudtam követni, hogy épp ki tűnt fel a színen. A sztori elgondolása érdekes, a valóságalapját nem vonnám kétségbe, a hit nevében számos vérlázító eseményt tudhatunk már magunk mögött...

A lány sorsa szomorú, ha egy szóval kéne összefoglalnom. Rendkívül hiányzik neki az emberek társasága, a szeretet, melyet bűnevő mivoltából nem kaphat meg közvetlenül, ugyanakkor a házába befogadott koldusok szerencsére kárpótolják, illetve az a néhány szereplő, aki jól bánik vele. A kicsit kesze-kusza könyv összességében egy közepes olvasmány volt, a témafelvetés különleges (legalábbis számomra), és az emberi jóság és gonoszság színes palettáját bemutatta, a bűnevő-lét minden viszontagságaival együtt. A végére sajnos nem tudtuk meg, hogy például a gyilkost elkapták-e, így maradtak hézagok. Mindennel együtt 3,5 csillagot adnék rá, a téma miatt emlékezetes marad, bár a cselekményt idővel nem tudnám visszamondani. ⭐⭐⭐

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak_spoileres

Az április havi olvasásom a könyvklub keretein belül a Virágot Algernonnak című regény volt. Első fordításban 1968-ban jelent meg Magyarországon, és azóta az általam olvasott már a 9. kiadás. A könyv története arról szól, hogy főhősünk, Charlie Gordon, egy csökkent értelmi képességű fiatalember, akinek az életét ismerhetjük meg. Sajátos, belső indíttatásból tanulni szeretett volna, hogy tudjon írni és olvasni, mert úgy vélte, hogy ez az, ami miatt az emberek majd szeretni fogják őt. Így eljárt egy intézménybe, ahol a visszamaradt felnőttek osztályába járt Alice Kinnianhez, aki révén lehetőséget kapott arra, hogy egy műtéti eljárás keretein belül "megokosítsák". A műtét olyannyira jól sikerült, hogy rövid időn belül a 60-as IQ-ról 100-as, majd 120-as és végül 180 körülire ugrott az intelligenciahányadosa Charlie-nak. Végigkísérhetjük a megpróbáltatásait ezen az úton, a megváltozott emberi kapcsolatain át afelé, hogy elkezd emlékezni, majd tökéletesen visszaemlékszik a gyermekkorára, az ott elszenvedett traumákra, hogyan bántották, csúfolták az iskolában, ahogy anyja, aki kétségbeesetten szerette volna, hogy olyan legyen a fia, mint bárki más, hogyan terrorizálja otthon, és a kis Charlie milyen könnyen lefagy stresszes helyzetekben, majd földbe gyökerezett lábbal összepiszkítja magát, mellyel méginkább kivívja anyja haragját és testi fenyítést kap. A könyv felépítése a könnyű olvasást teszi lehetővé, ugyanis naplószerű bejegyzéseket látunk Charlie mindennapjairól. Az első néhány bejegyzést nehéz olvasni, mivel a helyesírásban is próbálta szemléltetni a szerző, hogy nehézségekkel küzd a főszereplő, majd ahogy az okosítás megtörtént, a helyesírás kiváló lett, a szókincs hihetetlenül kibővült és választékos lett. Majd a könyv végére, mikor sajnos elmúlt a kezelés hatása, ez a rossz helyesírás és nehézkes kifejezésmód visszatért.

A könyv olvasása során változtak a Charlie-val kapcsolatos érzéseim. Először egy bugyuta, esendő, magára hagyott áldozatot láttam benne, aki ugyan igyekszik, a környezete gúnyt űz belőle, bántják, és ő védtelen ezen támadások ellen. Az olvasónak kedve támadna egy nagy buborékba csomagolni őt, hogy megvédje a külső hatásoktól. Ugyanakkor ekkor Charlie boldog, gondtalan, úgy érzi, hogy vannak barátai, akik szeretik, van munkája, amit jól tud végezni, van hol laknia, és ennél többre nem vágyik, csak szeretne okosabb lenni, írni és olvasni, hogy mások is szeressék őt. Ezért a szeretetért ő bármit megtenne. Aztán a műtétet követő időszakban gondterheltté válik, az emberek iránti feltétel nélküli szeretetét elveszti, cinikussá válik, és magányos lesz, aki a saját sebeit nyalogatja és próbálja feldolgozni mindazt a sok rosszat és fájdalmat, amit neki egész addigi élete során okoztak. Rájön, hogy egy barátja sincs igazából, teljesen egyedül van, de támaszt lel az olvasásban, tanulásban, és szinte hihetetlen, hogy mennyi információt képes magába szippantani rekord gyorsasággal. Majd a harmadik szakasz, mikor a hanyatlás hírét megneszeli, rájön, hogy a kutatásnak sajnos ez a kimenetele, és az okosítás nem volt végleges. Gyors a visszabutulás, amilyen gyorsan az okosodás is megtörtént. Végül visszaszerzi barátait a pékségben, ahol a műtét előtt is dolgozott, a barátai visszatalálnak hozzá, akik a műtétet követően elüldözték őt onnan, mert féltek tőle. Azonban Charlie már nem tudott sokáig ebben a közegben maradni, nem akarta, hogy sajnálják, nem kért alamizsnát, így a korábban gyűlölt és megvetett, Warren Intézetbe vonult, ahonnan egy utolsó levélben még elköszön Alice-től, és azon kutatóktól, akik a műtétet elvégezték rajta, illetve, akiknek az előmeneteli jelentéseket kellett írnia rendszeresen.

Algernonról még nem ejtettem szót. Ő egy kísérleti egér volt, akin ugyanezt a kezelést alkalmazták, mint Charlie-n. Ő is megokosodott, és a memóriatesztek közül a számára épített különféle labirintusokat rendkívül gyorsan képes volt megoldani, mellyel Charlie csodálatát is kivívta. Azonban sajnos az ő esetében, mivel korábban végezték el nála a műtétet, a hanyatlás is előbb bekövetkezett, így rajta láthatták már a kimenetelt, mely Charlie-ra is várt. Ettől a történet végkifejletét szinte előre elárulta a szerző, mindenesetre végig bíztam benne, hogy más vég vár Charlie-ra. Nagyon nemes gesztus volt tőle, hogy Algernont a halála után nem a többi kísérleti állat sorsára hagyta, hanem hazavitte és a hátsó kertben eltemette, ahová rendszeresen vitt virágot Algernon sírjára, és a könyv legvégén, a második utóiratban is ezt kéri Alice-től és a kutatóktól, hogy ha arra járnak, ne feledkezzenek meg Algernonról. Ez egy nagyon szép gesztus volt, és egyben egy jel is, hogy talán mégsem felejti el a kis barátját, aki egy ideig lakótársa is volt, és aki a műtéti eljárás úttörőjeként szerepelt Charlie mellett a kísérleti anyagokban.

Összességében a könyv elgondolkodtató, szépen szerkesztett és összetett volt, egy páratlan történetet olvashattam, és nagyon örülök neki, hogy ezt választottam a megadott listából. Nem egy könnyed nyári olvasmány, megüli az ember lelkét, de szép, kerek sztori, így 5 csillagot adok rá. ⭐⭐⭐⭐⭐

Lydia Bird két élete könyvértékelés_spoileres

 

A március havi közös könyv a Mini-Könyvklubban a címbe is szereplő Josie Silver története. A történet egy 28 éves lányról szól, aki a könyv elején idilli párkapcsolatban él vőlegényével, Freddie-vel, és a kettejük életét némiképp beárnyékolja a párja legjobb barátja, Jonah folytonos jelenléte. Folyamatosan ketten versengenek Freddie figyelméért, és mikor Lydia születésnapján Freddie bejelenti, hogy Jonah lerobbant az autójával és érte kell mennie, Lydia talán jogosan van kiakadva, hiszen a kedvenc étterméből késnek el az ünnepi vacsorameghívásról, és megint Jonah miatt. Sajnos nagyot fordul a kocka, amikor a rendőrök állítanak be Lydiához, és közlik, a vőlegénye elhunyt az autóbaleset során, Jonah-nak pedig egy karcolásnyi baja lett csak. A történet számomra itt vált igen nehézzé, gyötrelmessé és a 120. oldalnál is még nem láttam az alagút végét a mérhetetlen gyásztól. Szívmelengető volt látni Lydia édesanyját és nővérét a történetben, akik mindig mellette álltak, őrizték őt, és segítettek neki mindent napot túlélni. Kisebb traumák esetén is, mikor valami válaszúthoz érkezünk, sokszor és sokak fejében megfordul az, hogy "Mi lett volna, ha...". Ez a történet éppen erre épít. Lydiának az altatók segítségével lehetősége van arra, hogy elutazzon egy olyan világba, ahol Freddie még életben van, és ők ugyanúgy élik tovább az életüket. Teljesen érthető volt, hogy Lydia ide vágyik inkább, és a könyv felépítését és felosztását tekintve is az első felében jóval több "Álomban" fejezetet olvashatunk, mint a második felében. Gyönyörűen leírja és bemutatja a gyász folyamán fellépő belső akadályokat, szép, íves karakterfejlődést látunk, hogy hogyan lett egy összetört, magányos, gyászoló és sehová sem tartozónak érző lányból egy magabiztos, erős és független nő. Mindehhez sok időnek kellett eltelnie, felismerések sorát kellett átélnie, és a legfontosabb, hogy jelen kellett lennie az életében.

Sokszor a gyász olyasmire késztet minket, amit józanul nem tennénk meg. Menekülünk egy helyzetből, mikor talán a legnagyobb szükség lenne ránk, így tett ő is a horvátországi kiruccanásakor, de Jonah is ezen ment keresztül, mikor Los Angelesbe utazott. Kínkeserves gyötrelem, amin mindketten keresztülmentek, és az olvasó szíve is belesajog, ahogy a mindennapos hullámhegyeket- és völgyeket olvassa. A történet tanulságát legjobban talán a mellékelt képen látható Jodi Picoult idézet írja le, miszerint a változások és az arra adott reakcióink mennyire más irányba képesek terelni minket, és ez a leginkább azon ütközött ki, mikor az utolsó előtti Freddie-hez történő utazásra indult Lydia, és már veszekedtek, amiért a férj elutazott egy igen hosszúra nyúlt útra a munkája miatt. Fontos fordulópont, mikor csak azért megy vissza hozzá Lydia, hogy elköszönjön tőle, mert rájön, hogy annyira megváltozott az eltelt hónapok alatt, hogy már nem ugyanaz az ember, mint aki a baleset előtt volt.

Összességében a történet magával ragadó, olvasmányos, az első 100-120 oldal nagyon nehéz a tartalom miatt, de összességében egy nagyon szép történet kerekedett belőle, és igen, az olvasónak és a filmnézőnek is kell a remény, és kell a megnyugtatás, hogy a világ nem csak zord, sivár és élhetetlen hely, ahol szenvedésre vagyunk ítélve, hanem igenis a rossz után jó következik, és érdemes élni még egy ekkora trauma után is, mert rengeteg pozitív dolog vár még ránk, és ezen tragédiák után még érzékenyebbek leszünk az apró szép dolgokra is, és ez nagyon fontos ahhoz, hogy minden nap fel tudjunk kelni, el tudjunk menni a munkába, és tapossuk azt a mókuskereket, mert valahol tudjuk, hogy ez megéri. Nekem a könyv 5 csillag volt, ajánlom mindenkinek, aki nyitott a témára, akár gyászfeldolgozás során is olvasható, zsebkendő ajánlott mellé! ⭐⭐⭐⭐⭐

R. Kelényi Angelika: Heaven - A Leszármazott_spoileres értékelés

 R. Kelényi Angelika: Heaven - A Leszármazott_spoileres értékelés

A Mini-Könyvklub februári közös könyve a magyar írónőtől egy igazán érdekfeszítő, számomra sci-fi-thriller keverék könyv volt. Az alap gondolat remek, a kezdeti kidolgozás minden figyelmem lekötötte, és annak ellenére, hogy eleinte bosszankodtam a kizárólag e-könyves elérhetőség miatt, daráltam az oldalakat. Újabb pozitívum magyar író javára, hogy könnyen olvasható nyelvezettel, érthető kifejezésekkel és nevekkel operált, fordulatos történetet kaptam. A könyv végén azonban hiányérzetem támadt, és örömmel olvasnám tovább Heaven történetét, kalandjait, összecsapásait. 

A várt pozitív végkimenetel megtörténik, bár kilátástalannak tűnik a helyzet, és igen hirtelen történnek az események. Úgy éreztem, mintha akut amnéziám lenne olvasás közben, és néhány, magyarázatra okot adó részt mellőzött az írónő. Szívesen olvastam volna részletesebben Bensonról, az ő élettörténetéről, harcairól a Nex Szövetséggel, a Clarus Rend embereiről a világban, ők hogyan munkálkodnak és mily módon próbálják Nexéket visszaszorítani. Valamint a könyvben olykor-olykor felmerül az a csúcstechnológia, amit Clarus hívői és a Leszármazott használnak, azonban semmilyen eszközről nem szerzünk tudomást. A könyv próbálja az utolsó előtti fejezetben kizárni a túlvilági, természetfeletti faktorokat, de úgy gondolom, egy ilyen típusú kötetbe ezek szükséges elemek, valamint így az utolsó mozzanatot is jobban érthetővé tehette volna a szerző, ha elmagyarázza, mi is történik Heavennel, mikor belenéz a kis arany dobozba. Vajon mit talál ott? A családjával találkozik? Vagy újra Clarussal, aki átadja neki azt a mérhetetlen tudást és fortélyt, amit ő valaha élete során megszerzett? Vajon ezt a megtapasztalást Heaven elmondja Bensonnak? Kérhet segítséget a túlvilágról Clarus Rendje? Lesz nagy összecsapás, ahol a testvérpár hívei összemérhetik erejüket? Frank, a Nex Szövetség papjaként működő ál-nyomozó elnyeri a büntetését, vagy csak a börtönben marad, ahol ugyan kiemelte az írónő, hogy onnan még senki nem szökött meg, viszont az nem jelenti azt, hogy nem is fog... 

Hasonló, számtalan kérdés kavarog a fejemben a könyv olvasását követően, mely egy izgalmas folytatás talajául szolgálhatna, bízom benne, hogy az írónő megörvendeztet bennünket akár egy trilógia formájában további történetekkel a témában. Összességében könnyed olvasmány volt, a zsúfolt hétköznapokra is ajánlom, akár ebédszünetben is "fogyasztható", és pillanatok alatt magával ragad és kiszakít a feszült és gondterhelt állapotból. A könyv rövidsége és a sok, bennem maradt kérdőjel miatt csak 4 csillagot adok rá.⭐⭐⭐⭐

Éjfél könyvtár könyvértékelés_spoileres

 A Mini-könyvklub 21. fordulójának első könyve Matt Haig Éjfél könyvtár című regénye volt    

A történetben Nora életével ismerkedünk meg, akit sorozatos rossz döntései oda juttatták, hogy elkeseredve, kétségbeesve az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta, és ezt tettekké is formálta. Élet és halál között lebegve pedig az éjfél könyvtárba jutott, ahol iskolai könyvtárosa, Mrs. Elm kalauzolta körbe. A könyvtár felépítését valahogy a képen láthatóképp képzeltem el, egy monumentális, végtelen könyvkínálattal rendelkező helyként. Ugyanis ez a könyvtár az ide került, életében megrekedt emberek életének lehetséges történeteivel, válaszútjainak leirataival felszerelt képzeletbeli építmény. Talán a legfontosabb könyv a Megbánások könyve, melyben Nora életében a legkisebb és a legnagyobb megbánások is helyet kaptak. Ezt kinyitva az olvasó is átérezhette, hogy saját életében ez a könyv miket tartalmazhat, és szinte ordítottak Nora fejében is az ezekkel kapcsolatos gondolatok. Érdekes volt, ahogy a legnagyobb megbánásokkal indított a könyv, és az ellenkező utakat mily módon járta be a főszereplőnk, például amikor a sikeres úszókarrierjét gyerekként nem adta fel, és olimpikon úszó lett.

Ez a könyv mindenki számára fontos olvasmány, akik úgy érzik, megrekedtek az életükben, és bánják, hogy a múltban miért nem döntöttek másképp. Pontosan azt kaptam ettől a kötettől, amit vártam az első néhány fejezet után. Azt, hogy hiába van tele az életünk lehetőségekkel és válaszutakkal, valójában mindig jól döntünk, akkor is, ha pillanatnyilag úgy látjuk, hogy veszteséges számunkra az az út. A lehetőségeinkhez mérten mérlegelünk, hosszabb-rövidebb ideig rágódunk a dolgon, míg végül a rendelkezésre álló információk és tudásunk szerint a számunkra legjobb opciót választjuk. Legyen itt szó akár karrierváltásról, akár szakításról, ha már felmerül bennünk a váltás gondolata, az nem véletlenül van. Jelzi nekünk a tudatalattink, hogy ez nem az a hely, nem az a személy, ami és aki hozzánk való, amely helyzetben fejlődni és kiteljesedni tudunk. Az elválás fájdalmas, és sokszor érezhetjük magunkat egyedül, de ezek nem lehetnek okok arra, hogy például eldobjuk magunktól az életet. Lehet, hogy épp szerencsénk lesz, és mi is eljutunk a saját Éjfél könyvtárunkba, ahol rádöbbenhetünk, hogy valójában mit is szeretnénk, de jobb lenne, ha ezt nem egy visszafordíthatatlan történést követően élnénk meg, hanem a zsákutcába jutáskor elvonulnánk a gondolatainkkal, összeszednénk, hogy mire is vágyunk, MI magunk mit szeretnénk, a környezetünk, családunk és barátaink elvárásait levetve, és ekkor látjuk meg a valódi énünket és a valódi vágyainkat. Nora a könyvben is hasonlót érzett, hiába próbálta ki már ezerféle életét, egyikben sem érezte otthon magát, ahol mégis úgy gondolta, hogy szívesen tartozna és boldog lehetne, ott mégis az imposztorság, a betolakodó szerep ötlött az elméjébe. Viszont az út során megfogalmazta magában, hogy élni szeretne, és ennél mi lehetne fontosabb? Visszatért a testébe, kikászálódott az ágyból, mentőt hívtak hozzá, és másnap, már tiszta fejjel átlátta, hogy ezernyi lehetőséget rejt minden egyes nap. Például a barátnője nem azért nem válaszolt neki az üzenetére, mert haragudott rá, amiért nem tartott vele a külföldi kalandra, hanem mert éppen elfoglalt volt, és nem tudott válaszolni. 

Lecke mindenki számára ez az olvasmány, aki vagy most van mélyponton, vagy valaha már oda jutott, és látta, mennyire fontos az, hogy figyeljünk magunkra, és próbáljuk meglátni a gondok, fájdalom és bánat mögött a lehetőségeket, mellyel élhetőbbé tehetjük a mindennapjainkat.

Sokat adott nekem ez a könyv, ismét jó élethelyzetben talált meg ez a könyvklubos olvasmány is, így egyértelműen 5/5 pontot érdemel, és mindenkinek szívből ajánlom!⭐⭐⭐⭐⭐