2022. június 12., vasárnap

A bűnevő_spoileres


A május havi közös könyv Megan Campisi: A bűnevő című regénye volt, mely visszarepít minket a 16. századi Angliába, ahol megismerjük May-t, egy szegény családból származó lányt, aki a történet elején kenyeret lopott, mely miatt egy időre zárkába kerül, míg meghozzák az ítéletet: bűnevő lesz. A történet szerint a bűnevő nem beszélhet, és nem érhet másokhoz, és másoknak szerencsétlenséget okoz, ha kapcsolatba lépnek vele, így egyik pillanatról a másikra lesz a társadalom számkivetettje. Az ő szerepe fontos, a hit szerint a bűnevő az, aki a haldoklókat megszabadítja a bűneiktől, így ők a Teremtőhöz kerülnek, míg a bűnösök Évához, mely itt a poklot szimbolizálja az eredendő bűn elkövetésével, aki megtagadta a neki nyújtott jóságot. Először egy tapasztalt bűnevő mellé kerül, aki mellett tanulhat, azonban egy cselszövés következményeként a bűnevő meghal, és May egyedül marad.

A lassú folyású, helyenként megbotránkoztató és néhol hirtelen pörgős cselekmény igen megosztó tud lenni az olvasónak, az emészthetősége is nehézkessé válik. A történet vége kissé összecsapott, számomra túl sok szereplőt vonultatott fel, volt, amelyikről hosszú oldalakon keresztül nem is esett szó, így nem tudtam követni, hogy épp ki tűnt fel a színen. A sztori elgondolása érdekes, a valóságalapját nem vonnám kétségbe, a hit nevében számos vérlázító eseményt tudhatunk már magunk mögött...

A lány sorsa szomorú, ha egy szóval kéne összefoglalnom. Rendkívül hiányzik neki az emberek társasága, a szeretet, melyet bűnevő mivoltából nem kaphat meg közvetlenül, ugyanakkor a házába befogadott koldusok szerencsére kárpótolják, illetve az a néhány szereplő, aki jól bánik vele. A kicsit kesze-kusza könyv összességében egy közepes olvasmány volt, a témafelvetés különleges (legalábbis számomra), és az emberi jóság és gonoszság színes palettáját bemutatta, a bűnevő-lét minden viszontagságaival együtt. A végére sajnos nem tudtuk meg, hogy például a gyilkost elkapták-e, így maradtak hézagok. Mindennel együtt 3,5 csillagot adnék rá, a téma miatt emlékezetes marad, bár a cselekményt idővel nem tudnám visszamondani. ⭐⭐⭐

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Patricia Highsmith: Mélyvíz_spoileres értékelés

A márciusi közös olvasmányunk a könyvklubban a címben szereplő regény volt, mely a pszichológiai thriller műfajában íródott. A történetben e...