A március havi közös könyv a Mini-Könyvklubban a címbe is szereplő Josie Silver története. A történet egy 28 éves lányról szól, aki a könyv elején idilli párkapcsolatban él vőlegényével, Freddie-vel, és a kettejük életét némiképp beárnyékolja a párja legjobb barátja, Jonah folytonos jelenléte. Folyamatosan ketten versengenek Freddie figyelméért, és mikor Lydia születésnapján Freddie bejelenti, hogy Jonah lerobbant az autójával és érte kell mennie, Lydia talán jogosan van kiakadva, hiszen a kedvenc étterméből késnek el az ünnepi vacsorameghívásról, és megint Jonah miatt. Sajnos nagyot fordul a kocka, amikor a rendőrök állítanak be Lydiához, és közlik, a vőlegénye elhunyt az autóbaleset során, Jonah-nak pedig egy karcolásnyi baja lett csak. A történet számomra itt vált igen nehézzé, gyötrelmessé és a 120. oldalnál is még nem láttam az alagút végét a mérhetetlen gyásztól. Szívmelengető volt látni Lydia édesanyját és nővérét a történetben, akik mindig mellette álltak, őrizték őt, és segítettek neki mindent napot túlélni. Kisebb traumák esetén is, mikor valami válaszúthoz érkezünk, sokszor és sokak fejében megfordul az, hogy "Mi lett volna, ha...". Ez a történet éppen erre épít. Lydiának az altatók segítségével lehetősége van arra, hogy elutazzon egy olyan világba, ahol Freddie még életben van, és ők ugyanúgy élik tovább az életüket. Teljesen érthető volt, hogy Lydia ide vágyik inkább, és a könyv felépítését és felosztását tekintve is az első felében jóval több "Álomban" fejezetet olvashatunk, mint a második felében. Gyönyörűen leírja és bemutatja a gyász folyamán fellépő belső akadályokat, szép, íves karakterfejlődést látunk, hogy hogyan lett egy összetört, magányos, gyászoló és sehová sem tartozónak érző lányból egy magabiztos, erős és független nő. Mindehhez sok időnek kellett eltelnie, felismerések sorát kellett átélnie, és a legfontosabb, hogy jelen kellett lennie az életében.
Sokszor a gyász olyasmire késztet minket, amit józanul nem tennénk meg. Menekülünk egy helyzetből, mikor talán a legnagyobb szükség lenne ránk, így tett ő is a horvátországi kiruccanásakor, de Jonah is ezen ment keresztül, mikor Los Angelesbe utazott. Kínkeserves gyötrelem, amin mindketten keresztülmentek, és az olvasó szíve is belesajog, ahogy a mindennapos hullámhegyeket- és völgyeket olvassa. A történet tanulságát legjobban talán a mellékelt képen látható Jodi Picoult idézet írja le, miszerint a változások és az arra adott reakcióink mennyire más irányba képesek terelni minket, és ez a leginkább azon ütközött ki, mikor az utolsó előtti Freddie-hez történő utazásra indult Lydia, és már veszekedtek, amiért a férj elutazott egy igen hosszúra nyúlt útra a munkája miatt. Fontos fordulópont, mikor csak azért megy vissza hozzá Lydia, hogy elköszönjön tőle, mert rájön, hogy annyira megváltozott az eltelt hónapok alatt, hogy már nem ugyanaz az ember, mint aki a baleset előtt volt.
Összességében a történet magával ragadó, olvasmányos, az első 100-120 oldal nagyon nehéz a tartalom miatt, de összességében egy nagyon szép történet kerekedett belőle, és igen, az olvasónak és a filmnézőnek is kell a remény, és kell a megnyugtatás, hogy a világ nem csak zord, sivár és élhetetlen hely, ahol szenvedésre vagyunk ítélve, hanem igenis a rossz után jó következik, és érdemes élni még egy ekkora trauma után is, mert rengeteg pozitív dolog vár még ránk, és ezen tragédiák után még érzékenyebbek leszünk az apró szép dolgokra is, és ez nagyon fontos ahhoz, hogy minden nap fel tudjunk kelni, el tudjunk menni a munkába, és tapossuk azt a mókuskereket, mert valahol tudjuk, hogy ez megéri. Nekem a könyv 5 csillag volt, ajánlom mindenkinek, aki nyitott a témára, akár gyászfeldolgozás során is olvasható, zsebkendő ajánlott mellé! ⭐⭐⭐⭐⭐
