Szűcs Péter: Dharma_értékelés

A Mini-könyvklub minden 4. hónapban saját, választott regény elolvasását tűzi ki célul a tagoknak. Az én választott könyvem a Dharma volt, melyet a könyvklub vezetője, Vegazus ajánlott korábban. Olvastunk együtt családregényt már, és mivel az nagyon megtetszett, így ezt is nagy lendülettel kezdtem el, és abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt... A könyv 3 fő fejezetre van osztva, időben haladunk előre, kezdve a legrégebbi eseménytől. A helyszínleírások kifogástalanok, a szereplőket alaposan megismerjük, teljesen átszellemül az olvasó a könyv forgatása közben. A borítón D. Tóth Kriszta véleményét lehet olvasni, mellyel teljes mértékben egyetértek, mely szerint a regény teljesen magával rántja az olvasóját, és időutazunk a segítségével abba a történelmi időbe, amikor a cselekmény zajlik.

A kedvenc részem az első fejezet volt, ahol Kamuti István történetét ismerjük meg, az ő 1956-os viszontagságait, szerelmi életét, amely egy külön kisregényt érdemelne. Aztán következett Tamás és Andrea története, mely szintén nagyon érdekes volt és tanulságos, egy tiniszerelemből induló kapcsolat mennyi buktatót rejt magában... Végül pedig kettejük lánya, Léna történetét olvashattuk, ami nekem már túl spirituális volt, ugyanakkor nagyon szép történetvezetést és helyleírást láttunk, igazi nagy bölcsességekkel, olyan csavarokkal a történetben, melyek nekem már kicsit túlzóak voltak.

Mindent összevetve kiváló olvasmány, rekord gyorsasággal pörgettem a lapokat, olyan volt, mintha egy dokumentumfilmet néznék, a nyelvezete és a szóhasználata könnyeddé tette az olvasást és értelmezést, és számomra sallangmentes volt, felesleges leírásokat és gondolatokat mellőzött. Számomra 5 csillagos olvasás, mindenkinek ajánlom, aki szereti a családregényeket és/vagy életrajzi témájú műveket. ⭐⭐⭐⭐⭐

A torony őre - értékelés

A havi közös könyv a Mini-könyvlubban Emma Stonextől A torony őre című mű volt, mely bizonyos fokig valós eseményeken alapul, igen érdekes témafelvetéssel. Három toronyőrről szól, akik közül Arthur volt a rangidős. Bill a segédje és Vince a legifjabb közülük és a legtapasztalatlanabb. Az ő feleségeiket is megismerhettük, viszonyukat, magánéletüket, a férjek munkájához való hozzáállásukat, mely viszontagságos volt majdnem minden szereplő esetén. A toronyőrök szerették a munkájukat, ott élhették csak az igazi életüket s engedhettek teret az igazi énjüknek, míg a feleségek ezt úgy érezték, hogy a torony elveszi tőlük a szeretett társukat. A történet nagyrészt ennek az ellentmondásnak a leírására törekedett, majd belevegyült egy fantazmagória is, mely a végkifejletet adta. De mi is volt maga a sztori. A három toronyőr egyszer, a váltás megérkezésének napján nyomtalanul eltűnt. Az ajtó belülről volt bezárva, az étkezőben két főre terítettek és az órák háromnegyed 9-kor megálltak. A Trident House, mely a világítótornyokat üzemeltette, halottnak nyilvánította a három férfit, és nem tett erőfeszítéseket arra, hogy megkeresse őket vagy bármiféle ésszerű magyarázattal szolgáljanak, csupán Vince-re kenték az egészet büntetett előélete miatt.

A történetmesélés tetszett, mindig tartogatott izgalmakat, a fejezetek utolsó mondataiban voltak elrejtve a lényeges tartalmi információk, ezzel pedig az érdeklődést sikerült fenntartania, mint egy jó sorozatnak, melynek az utolsó pár percében olyan történik, ami miatt egyszerűen nem lehet abbahagyni a nézését. Izgalmas kikapcsolódást nyújtott, szinte minden szereplő egész életét megismertük, és fontos tanulságnak gondolom a könyv végén néhányszor elhangzó mondatot, hogy a dolgokat jobban meg kell vizsgálni, mert más szemszög is lehetséges, más igazság is lehet és nem szabad elsőre ítélni.

Összességében a könyv remek nyári olvasmány volt, felüdülés a nagy melegben, és sikerült együtt gondolkoznom a könyvvel azon, hogy mi is történt a három férfivel. Ugyanakkor, a befejezés megnyugvást adott, és örültem neki, hogy nem vitték át túlzottan a természetfelettibe, az egyik szereplő haláláról nem olvastam, és mindvégig bíztam benne, hogy ha valaha elő is kerül, gyorsan megszabadulunk tőle. Az értékelésem 5 csillag, bátran ajánlom másoknak is, akik gyenge krimit, de egy csepp realitással rendelkező művet és élettörténetet szeretnek olvasni. ⭐⭐⭐⭐⭐

Nacukava Szószuke: Rintaró és a könyvek útvesztője értékelés

A mini könyvklub júniusi közös olvasmánya Rintaró és a könyvek útvesztője című kötet volt, mely korábban a népszerű NIOK kihívásban is havi közös könyv volt. Ekkor figyeltem fel rá, ugyanakkor a felkapottsága miatt magamtól nem szerettem volna elolvasni, így kapóra jött a könyvklub.

A rövid terjedelme ellenére rendkívül lassan haladtam vele, a pár fejezet mindegyike 50 oldalas, mely nekem, aki nem szeret egy fejezetet félbeszakítani, kínszenvedés volt, sokszor újra kellett olvasnom bekezdéseket, mondatokat, mert annyira elkalandoztam közben. A sztorija érdekes, egy antikváriumban játszódik, ahol különféle feladatokat kell megoldania a főszereplőnek, Rintarónak, akinek a nagyapja meghalt a könyv elején. Az útvesztők nagyon filozofikusak voltak számomra, helyenként túl klisés, közhelyes, de a könyv mondanivalója egyértelműen az volt, hogy az olvasást népszerűsítse és fontosságát hangsúlyozza, emellett pedig a másokkal való törődés és odafigyelés az üzenete az olvasó számára.

Valószínűleg a sok elkalandozás miatt, de a történetet sem tudtam megfelelően követni és bevonódni, csak sodródtam, a fejezetek vége pedig teljesen kiszámítható volt, nem volt benne csavar. Örülök, hogy sikerült időre elolvasnom, és túl vagyok rajta, mérhetetlen fáradtságot okozott, kikapcsolódni és szórakozni nem tudtam általa, így összességében 2,5 csillagot kap ez a könyv.⭐⭐

A bűnevő_spoileres

A május havi közös könyv Megan Campisi: A bűnevő című regénye volt, mely visszarepít minket a 16. századi Angliába, ahol megismerjük May-t, egy szegény családból származó lányt, aki a történet elején kenyeret lopott, mely miatt egy időre zárkába kerül, míg meghozzák az ítéletet: bűnevő lesz. A történet szerint a bűnevő nem beszélhet, és nem érhet másokhoz, és másoknak szerencsétlenséget okoz, ha kapcsolatba lépnek vele, így egyik pillanatról a másikra lesz a társadalom számkivetettje. Az ő szerepe fontos, a hit szerint a bűnevő az, aki a haldoklókat megszabadítja a bűneiktől, így ők a Teremtőhöz kerülnek, míg a bűnösök Évához, mely itt a poklot szimbolizálja az eredendő bűn elkövetésével, aki megtagadta a neki nyújtott jóságot. Először egy tapasztalt bűnevő mellé kerül, aki mellett tanulhat, azonban egy cselszövés következményeként a bűnevő meghal, és May egyedül marad.

A lassú folyású, helyenként megbotránkoztató és néhol hirtelen pörgős cselekmény igen megosztó tud lenni az olvasónak, az emészthetősége is nehézkessé válik. A történet vége kissé összecsapott, számomra túl sok szereplőt vonultatott fel, volt, amelyikről hosszú oldalakon keresztül nem is esett szó, így nem tudtam követni, hogy épp ki tűnt fel a színen. A sztori elgondolása érdekes, a valóságalapját nem vonnám kétségbe, a hit nevében számos vérlázító eseményt tudhatunk már magunk mögött...

A lány sorsa szomorú, ha egy szóval kéne összefoglalnom. Rendkívül hiányzik neki az emberek társasága, a szeretet, melyet bűnevő mivoltából nem kaphat meg közvetlenül, ugyanakkor a házába befogadott koldusok szerencsére kárpótolják, illetve az a néhány szereplő, aki jól bánik vele. A kicsit kesze-kusza könyv összességében egy közepes olvasmány volt, a témafelvetés különleges (legalábbis számomra), és az emberi jóság és gonoszság színes palettáját bemutatta, a bűnevő-lét minden viszontagságaival együtt. A végére sajnos nem tudtuk meg, hogy például a gyilkost elkapták-e, így maradtak hézagok. Mindennel együtt 3,5 csillagot adnék rá, a téma miatt emlékezetes marad, bár a cselekményt idővel nem tudnám visszamondani. ⭐⭐⭐

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak_spoileres

Az április havi olvasásom a könyvklub keretein belül a Virágot Algernonnak című regény volt. Első fordításban 1968-ban jelent meg Magyarországon, és azóta az általam olvasott már a 9. kiadás. A könyv története arról szól, hogy főhősünk, Charlie Gordon, egy csökkent értelmi képességű fiatalember, akinek az életét ismerhetjük meg. Sajátos, belső indíttatásból tanulni szeretett volna, hogy tudjon írni és olvasni, mert úgy vélte, hogy ez az, ami miatt az emberek majd szeretni fogják őt. Így eljárt egy intézménybe, ahol a visszamaradt felnőttek osztályába járt Alice Kinnianhez, aki révén lehetőséget kapott arra, hogy egy műtéti eljárás keretein belül "megokosítsák". A műtét olyannyira jól sikerült, hogy rövid időn belül a 60-as IQ-ról 100-as, majd 120-as és végül 180 körülire ugrott az intelligenciahányadosa Charlie-nak. Végigkísérhetjük a megpróbáltatásait ezen az úton, a megváltozott emberi kapcsolatain át afelé, hogy elkezd emlékezni, majd tökéletesen visszaemlékszik a gyermekkorára, az ott elszenvedett traumákra, hogyan bántották, csúfolták az iskolában, ahogy anyja, aki kétségbeesetten szerette volna, hogy olyan legyen a fia, mint bárki más, hogyan terrorizálja otthon, és a kis Charlie milyen könnyen lefagy stresszes helyzetekben, majd földbe gyökerezett lábbal összepiszkítja magát, mellyel méginkább kivívja anyja haragját és testi fenyítést kap. A könyv felépítése a könnyű olvasást teszi lehetővé, ugyanis naplószerű bejegyzéseket látunk Charlie mindennapjairól. Az első néhány bejegyzést nehéz olvasni, mivel a helyesírásban is próbálta szemléltetni a szerző, hogy nehézségekkel küzd a főszereplő, majd ahogy az okosítás megtörtént, a helyesírás kiváló lett, a szókincs hihetetlenül kibővült és választékos lett. Majd a könyv végére, mikor sajnos elmúlt a kezelés hatása, ez a rossz helyesírás és nehézkes kifejezésmód visszatért.

A könyv olvasása során változtak a Charlie-val kapcsolatos érzéseim. Először egy bugyuta, esendő, magára hagyott áldozatot láttam benne, aki ugyan igyekszik, a környezete gúnyt űz belőle, bántják, és ő védtelen ezen támadások ellen. Az olvasónak kedve támadna egy nagy buborékba csomagolni őt, hogy megvédje a külső hatásoktól. Ugyanakkor ekkor Charlie boldog, gondtalan, úgy érzi, hogy vannak barátai, akik szeretik, van munkája, amit jól tud végezni, van hol laknia, és ennél többre nem vágyik, csak szeretne okosabb lenni, írni és olvasni, hogy mások is szeressék őt. Ezért a szeretetért ő bármit megtenne. Aztán a műtétet követő időszakban gondterheltté válik, az emberek iránti feltétel nélküli szeretetét elveszti, cinikussá válik, és magányos lesz, aki a saját sebeit nyalogatja és próbálja feldolgozni mindazt a sok rosszat és fájdalmat, amit neki egész addigi élete során okoztak. Rájön, hogy egy barátja sincs igazából, teljesen egyedül van, de támaszt lel az olvasásban, tanulásban, és szinte hihetetlen, hogy mennyi információt képes magába szippantani rekord gyorsasággal. Majd a harmadik szakasz, mikor a hanyatlás hírét megneszeli, rájön, hogy a kutatásnak sajnos ez a kimenetele, és az okosítás nem volt végleges. Gyors a visszabutulás, amilyen gyorsan az okosodás is megtörtént. Végül visszaszerzi barátait a pékségben, ahol a műtét előtt is dolgozott, a barátai visszatalálnak hozzá, akik a műtétet követően elüldözték őt onnan, mert féltek tőle. Azonban Charlie már nem tudott sokáig ebben a közegben maradni, nem akarta, hogy sajnálják, nem kért alamizsnát, így a korábban gyűlölt és megvetett, Warren Intézetbe vonult, ahonnan egy utolsó levélben még elköszön Alice-től, és azon kutatóktól, akik a műtétet elvégezték rajta, illetve, akiknek az előmeneteli jelentéseket kellett írnia rendszeresen.

Algernonról még nem ejtettem szót. Ő egy kísérleti egér volt, akin ugyanezt a kezelést alkalmazták, mint Charlie-n. Ő is megokosodott, és a memóriatesztek közül a számára épített különféle labirintusokat rendkívül gyorsan képes volt megoldani, mellyel Charlie csodálatát is kivívta. Azonban sajnos az ő esetében, mivel korábban végezték el nála a műtétet, a hanyatlás is előbb bekövetkezett, így rajta láthatták már a kimenetelt, mely Charlie-ra is várt. Ettől a történet végkifejletét szinte előre elárulta a szerző, mindenesetre végig bíztam benne, hogy más vég vár Charlie-ra. Nagyon nemes gesztus volt tőle, hogy Algernont a halála után nem a többi kísérleti állat sorsára hagyta, hanem hazavitte és a hátsó kertben eltemette, ahová rendszeresen vitt virágot Algernon sírjára, és a könyv legvégén, a második utóiratban is ezt kéri Alice-től és a kutatóktól, hogy ha arra járnak, ne feledkezzenek meg Algernonról. Ez egy nagyon szép gesztus volt, és egyben egy jel is, hogy talán mégsem felejti el a kis barátját, aki egy ideig lakótársa is volt, és aki a műtéti eljárás úttörőjeként szerepelt Charlie mellett a kísérleti anyagokban.

Összességében a könyv elgondolkodtató, szépen szerkesztett és összetett volt, egy páratlan történetet olvashattam, és nagyon örülök neki, hogy ezt választottam a megadott listából. Nem egy könnyed nyári olvasmány, megüli az ember lelkét, de szép, kerek sztori, így 5 csillagot adok rá. ⭐⭐⭐⭐⭐

Lydia Bird két élete könyvértékelés_spoileres

 

A március havi közös könyv a Mini-Könyvklubban a címbe is szereplő Josie Silver története. A történet egy 28 éves lányról szól, aki a könyv elején idilli párkapcsolatban él vőlegényével, Freddie-vel, és a kettejük életét némiképp beárnyékolja a párja legjobb barátja, Jonah folytonos jelenléte. Folyamatosan ketten versengenek Freddie figyelméért, és mikor Lydia születésnapján Freddie bejelenti, hogy Jonah lerobbant az autójával és érte kell mennie, Lydia talán jogosan van kiakadva, hiszen a kedvenc étterméből késnek el az ünnepi vacsorameghívásról, és megint Jonah miatt. Sajnos nagyot fordul a kocka, amikor a rendőrök állítanak be Lydiához, és közlik, a vőlegénye elhunyt az autóbaleset során, Jonah-nak pedig egy karcolásnyi baja lett csak. A történet számomra itt vált igen nehézzé, gyötrelmessé és a 120. oldalnál is még nem láttam az alagút végét a mérhetetlen gyásztól. Szívmelengető volt látni Lydia édesanyját és nővérét a történetben, akik mindig mellette álltak, őrizték őt, és segítettek neki mindent napot túlélni. Kisebb traumák esetén is, mikor valami válaszúthoz érkezünk, sokszor és sokak fejében megfordul az, hogy "Mi lett volna, ha...". Ez a történet éppen erre épít. Lydiának az altatók segítségével lehetősége van arra, hogy elutazzon egy olyan világba, ahol Freddie még életben van, és ők ugyanúgy élik tovább az életüket. Teljesen érthető volt, hogy Lydia ide vágyik inkább, és a könyv felépítését és felosztását tekintve is az első felében jóval több "Álomban" fejezetet olvashatunk, mint a második felében. Gyönyörűen leírja és bemutatja a gyász folyamán fellépő belső akadályokat, szép, íves karakterfejlődést látunk, hogy hogyan lett egy összetört, magányos, gyászoló és sehová sem tartozónak érző lányból egy magabiztos, erős és független nő. Mindehhez sok időnek kellett eltelnie, felismerések sorát kellett átélnie, és a legfontosabb, hogy jelen kellett lennie az életében.

Sokszor a gyász olyasmire késztet minket, amit józanul nem tennénk meg. Menekülünk egy helyzetből, mikor talán a legnagyobb szükség lenne ránk, így tett ő is a horvátországi kiruccanásakor, de Jonah is ezen ment keresztül, mikor Los Angelesbe utazott. Kínkeserves gyötrelem, amin mindketten keresztülmentek, és az olvasó szíve is belesajog, ahogy a mindennapos hullámhegyeket- és völgyeket olvassa. A történet tanulságát legjobban talán a mellékelt képen látható Jodi Picoult idézet írja le, miszerint a változások és az arra adott reakcióink mennyire más irányba képesek terelni minket, és ez a leginkább azon ütközött ki, mikor az utolsó előtti Freddie-hez történő utazásra indult Lydia, és már veszekedtek, amiért a férj elutazott egy igen hosszúra nyúlt útra a munkája miatt. Fontos fordulópont, mikor csak azért megy vissza hozzá Lydia, hogy elköszönjön tőle, mert rájön, hogy annyira megváltozott az eltelt hónapok alatt, hogy már nem ugyanaz az ember, mint aki a baleset előtt volt.

Összességében a történet magával ragadó, olvasmányos, az első 100-120 oldal nagyon nehéz a tartalom miatt, de összességében egy nagyon szép történet kerekedett belőle, és igen, az olvasónak és a filmnézőnek is kell a remény, és kell a megnyugtatás, hogy a világ nem csak zord, sivár és élhetetlen hely, ahol szenvedésre vagyunk ítélve, hanem igenis a rossz után jó következik, és érdemes élni még egy ekkora trauma után is, mert rengeteg pozitív dolog vár még ránk, és ezen tragédiák után még érzékenyebbek leszünk az apró szép dolgokra is, és ez nagyon fontos ahhoz, hogy minden nap fel tudjunk kelni, el tudjunk menni a munkába, és tapossuk azt a mókuskereket, mert valahol tudjuk, hogy ez megéri. Nekem a könyv 5 csillag volt, ajánlom mindenkinek, aki nyitott a témára, akár gyászfeldolgozás során is olvasható, zsebkendő ajánlott mellé! ⭐⭐⭐⭐⭐

R. Kelényi Angelika: Heaven - A Leszármazott_spoileres értékelés

 R. Kelényi Angelika: Heaven - A Leszármazott_spoileres értékelés

A Mini-Könyvklub februári közös könyve a magyar írónőtől egy igazán érdekfeszítő, számomra sci-fi-thriller keverék könyv volt. Az alap gondolat remek, a kezdeti kidolgozás minden figyelmem lekötötte, és annak ellenére, hogy eleinte bosszankodtam a kizárólag e-könyves elérhetőség miatt, daráltam az oldalakat. Újabb pozitívum magyar író javára, hogy könnyen olvasható nyelvezettel, érthető kifejezésekkel és nevekkel operált, fordulatos történetet kaptam. A könyv végén azonban hiányérzetem támadt, és örömmel olvasnám tovább Heaven történetét, kalandjait, összecsapásait. 

A várt pozitív végkimenetel megtörténik, bár kilátástalannak tűnik a helyzet, és igen hirtelen történnek az események. Úgy éreztem, mintha akut amnéziám lenne olvasás közben, és néhány, magyarázatra okot adó részt mellőzött az írónő. Szívesen olvastam volna részletesebben Bensonról, az ő élettörténetéről, harcairól a Nex Szövetséggel, a Clarus Rend embereiről a világban, ők hogyan munkálkodnak és mily módon próbálják Nexéket visszaszorítani. Valamint a könyvben olykor-olykor felmerül az a csúcstechnológia, amit Clarus hívői és a Leszármazott használnak, azonban semmilyen eszközről nem szerzünk tudomást. A könyv próbálja az utolsó előtti fejezetben kizárni a túlvilági, természetfeletti faktorokat, de úgy gondolom, egy ilyen típusú kötetbe ezek szükséges elemek, valamint így az utolsó mozzanatot is jobban érthetővé tehette volna a szerző, ha elmagyarázza, mi is történik Heavennel, mikor belenéz a kis arany dobozba. Vajon mit talál ott? A családjával találkozik? Vagy újra Clarussal, aki átadja neki azt a mérhetetlen tudást és fortélyt, amit ő valaha élete során megszerzett? Vajon ezt a megtapasztalást Heaven elmondja Bensonnak? Kérhet segítséget a túlvilágról Clarus Rendje? Lesz nagy összecsapás, ahol a testvérpár hívei összemérhetik erejüket? Frank, a Nex Szövetség papjaként működő ál-nyomozó elnyeri a büntetését, vagy csak a börtönben marad, ahol ugyan kiemelte az írónő, hogy onnan még senki nem szökött meg, viszont az nem jelenti azt, hogy nem is fog... 

Hasonló, számtalan kérdés kavarog a fejemben a könyv olvasását követően, mely egy izgalmas folytatás talajául szolgálhatna, bízom benne, hogy az írónő megörvendeztet bennünket akár egy trilógia formájában további történetekkel a témában. Összességében könnyed olvasmány volt, a zsúfolt hétköznapokra is ajánlom, akár ebédszünetben is "fogyasztható", és pillanatok alatt magával ragad és kiszakít a feszült és gondterhelt állapotból. A könyv rövidsége és a sok, bennem maradt kérdőjel miatt csak 4 csillagot adok rá.⭐⭐⭐⭐